Ízelítő a kötetből: Előszó

Mindig a legnagyobb csendből születnek a leghangosabb viharok.
Az emberiség története a feszülő ellentétek és a hamis megváltások krónikája.
Amikor a világ lángba borul, és a romok maguk alá temetik a jelent, a túlélők
mindig a rendet és a biztonságot keresik, de ez a törekvés túl gyakran válik az
elme újabb, jéghideg börtönévé. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha falakat
emelünk, ha parancsokkal és tiltásokkal béklyózzuk meg a gondolatot, vagy ha a
saját elvakult igazunk nevében elnémítjuk a másikat, azzal elhozzuk a végső
békét. De az erőszakos tisztogatás és a kényszer csak a sötétség békéjét szüli.
Mert a hit legmélyebb lényegét nem lehet acélfalak közé zárni, és nem lehet
fegyverrel kikényszeríteni.
Amikor a felszínen az elnyomás zajos gőgje és a vak dogmák üressége fecseg,
az igazi irgalom, a szolidaritás és a tiszta szó mindig legbelül, a felszín alatt
hallgat. Várja azt az egyetlen, sorsfordító másodpercet, amikor a megmerevedett
világképek törésvonalai mentén felhasad a hamis hajnal, és beszökhet az első,
valódi fénysugár. Mert nincsenek egymást kioltó kultúrák, és nincsenek egymást
elnémító igazságok; csak emberek vannak, akik a csillagok és a por között
keresik a hazatérést és a szinergiát.
Lapozzunk hát előre, és hallgassuk meg a csendet, mielőtt megszólal a
Kommunikációs Torony végső visszhangja.